Fogorvos

"Dr.Bidjari Ferhad vagyok, fogszakorvos.

Édesapám 1964-ben költöztette Budapestre a családomat, ekkor 2 éves voltam.

Őt a munkája hozta az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, és bár Iránban sosem jártam a nevem az ő perzsa származására utal.

A Belvárosban jártam ki iskoláimat : a Váci Utcai Ének-Zenetagozatos Általános Iskola 8 osztálya után a budapesti Eötvös József Gimnáziumban érettségiztem.

Fogorvosdoktori diplomámat 1987-ben kaptam a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen cum laude.

Két szakvizsgámat 1991-ben ill. 2012-ben szereztem.

1988-ban nősültem meg egyetemi szerelem után, feleségem és egyetlen lányunk is  fogszakorvosok.

Már van egy fiúunokánk.

Mindannyian Újpesten élünk és dolgozunk is, ezer szálon kötődünk a városrészhez.

Szeretünk utazni, színházba járni, elmenni a barátainkkal egy jót vacsorázni.

Asszisztensnőm Horváth Marcsi sződi-sződligeti, általa kerültem kapcsolatba a településsel ahol mindenki borzasztóan kedvesen fogadott. A  kezdeti biztosan előforduló apróbb döccenők miatt egészséges izgalommal de nagy szeretettel várom új körzetemben a hozzám forduló pácienseimet!"

www.bi-dental.hu
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

FOGORVOS

Fogorvosi rendelési idő: 2024.05.02.-től

Rendel:  dr Bidjari Ferhad

Hétfő: 8.00-16.00

Kedd: Iskolafogászat

Szerda: 12.00-18.00

Csütörtök: 8.00-13.00

Péntek: 8.00-12.00

Asszisztens: Horváth Mária

Rendelőnkben -sürgős esetek kivételével-  CSAK ELŐZETES EGYEZTETÉS-t követően fogadunk pácienseket !

Időpontfoglalás rendelési időben! 27/388- 266 vagy a 30/367-27-54 telefonszámon.

                                                                            dr Bidjari Ferhad

                                                                                    Fogorvos

Ez a weboldal cookie-kat használ. A weboldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.