Ezekkel a szavakkal szentelte fel Urbanik György plébános új Faluházunkat a hirtelen beköszöntött november végi télben. De csupán ez a hideg nem lehetett oka, hogy Hertel László polgármester szalagátvágását és a ház kulcsainak átvételét követően az összegyűlt ünneplő sokaság oly izgatottan tódult befelé a – hangulatukban is – meleg falak közé. Oka volt viszont a kíváncsiság, az izgatott várakozás, ami eltöltött bennünket, sződi lakosokat, míg hétköznapi teendőink után szaladva végignéztük az esztendő során ennek a küllemében és méreteiben is impozáns háznak az építését. Elkészültével pedig mindannyian a magunkénak érezve vettük birtokba a megnyitó és az esti bál erejéig. Jártunk öltözőiben. Jártunk könyvtárában és nagytermében, lépcsőin és folyosóin, egyszóval: csodájára. Mert valóban szépre sikerült, amiért köszönet mindenkinek, aki bármilyen szinten hozzájárult befejezéséhez. Pontosabban ahhoz, hogy a falak állnak, mivel nem szeretném azt gondolni, hogy ezzel a ház története véget is ért. Létrehozni (és ezt a kifejezést itt szigorúan értem) valójában nekünk kell majd, itt élőknek, megvalósítani a hatodik nap csodáját, belelehelni azt a bizonyos lelket és szellemet, amire hivatott, hogy a képünkre formálódjék. Nyugodtan használom ezeket a nagy szavakat – amik szokatlanul csenghetnek a mi kis településünkön –, hiszen a megnyitási ünnepségen megtapasztalhatta mindenki, hogy van itt szellem, van itt lélek.
Nincs is más dolgom, mint hogy köszönetemet fejezzem ki azoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak e tapasztalatomhoz, és akiknek pontos felsorolásához éppoly kevés lenne az itteni pár sor, mint az én minden igyekezetem. Hadd emeljem ki hát a fellépőket!
Köszönöm a polgármester úr méltán büszke nyitó szavait, az óvoda bájos gyermekjátékát, az iskolások cseppet sem kisiskolás színvonalú szavalatait és táncait, valamint az asszonykórus lelkes közreműködését. Köszönöm a Sződi Szitások tánckoreográfiáit és az Onodi házaspárnak Heinczinger Miklós frenetikus énekére előadott táncfantáziáját, mely minden fantáziámat felülmúlta. Köszönöm Farkas Katalinnak, az est háziasszonyának, hogy irányításával ez a nagynak nem mondható falusi színpad megemelkedett (színvonalban bizonyosan) néhány métert. Köszönöm továbbá minden falusi asszonynak, akik nem csak lelki, de testi töltekezésünkről is önzetlenül gondoskodtak. (Külön köszönöm a kapusznyíkot, amiből vagy kilencet, ha megettem.) Egyszóval köszönök minden földi és azon túli finomságot.
Zárásképp, talán nem sértődik meg a plébános úr, kiegészíteném evangéliumi idézetét azzal, hogy evilági viszonyok között sziklára építeni nem lehet, mert szikla nincs. A mi dolgunk, hogy olyan reménnyel és bizakodó tenni akarással építsük kultúránk házát a mai felszínes világ futóhomokjára, mintha az valóban szikla lenne.