A szervezők és résztvevők visszajelzése alapján a rendezvény kiemelkedően sikeres, jó hangulatú volt. A csodálatos, kellemes őszi idő, a szép táj, a patak, az ezer színben pompázó kiserdő, a színes rét és nádas, a tiszta, jó levegő, a zene köszöntötte a hömpölygő, több mint nyolcszáz versenyzőt.
Keszericze Kármen által vezetett zenés bemelegítő gimnasztika fogadta a folyamatosan érkező iskolák versenyzőit, többek közt a budapesti Liszt Ferenc Általános Iskola sportolóit, akik 52 tanulóval jöttek el a nagy sződi futóversenyre.
A sportolók összesen öt távon, korcsportonként, ill. 600, 1000, 1200, 1500 és 2000 méteren mezei, füves, kavicsos, bokros, fás terepviszonyokkal megküzdve mérhették össze kitartásukat, és lelhettek örömet a futásban.
A már jól ismert sportrendezvény, a jó szervezés, a jó hangulat, a sok versenyző, sok szülőt, családot és barátokat vonzott a verseny színhelyére, a sződi labdarúgópályára. És ha már ott voltak, akkor végigmozogták a verseny időtartamát, hasznosan töltötték az időt.
Az önkormányzat támogatásával a kétkilométeres futópályán lekaszáltuk a füvet és a gazt, elkészítettük a színpadot, a versenyszínhelyet, a hangosítást, felhúztuk az öltözködésre szánt sátrakat.
A Hunyadi János Általános Iskola tanulóinak segítségével elkészítettük a futópályát, bevertünk több mint 200 vaskarót, kihúztunk 4 kilométer szalagot, és felállítottuk a célkaput. A Sződi Nyugdíjas Klub tagjai biztosították a 250 liter teát, valamint annak adagolását a befutó versenyzők részére. Feladatot vállaltak a verseny lebonyolításában, a regisztrációnál, a rajtnál, a célba futásnál, az eredményhirdetésnél a Napköziotthonos Óvoda és az Általános Iskola pedagógusai.
Nagy gondot fordítottunk a tiszta környezetre és a környezetvédelemre.
Újdonság volt, hogy minden befutó egyedi érmet kapott a célkapunál versenyünk fő támogatójától, a Dunakanyar Többcélú Önkormányzati Kistérségi Társulástól. A győztesek (1–3. hely) kategóriánként érmet, kupát és ajándékcsomagot kaptak, valamint korcsoportonként a legjobb sződi befutókat ajándékcsomaggal jutalmaztuk.
A díjakat átadták: meghívott vendégünk, Bábiné Szottfried Gabriella országgyűlési képviselő; Hertel László Sződ község polgármestere; Puskás Szilveszter alpolgármester; Volentics Gyula és Miletin Istvánné képviselők; valamint Günther Erzsébet, a Hunyadi János Általános Iskola igazgatója; és Puskás Szilveszterné, a Napköziotthonos Óvoda vezetője.
A verseny támogatói voltak: GEAC Gödöllő, BP. Sportiroda, Pest Megyei Diáksport Szövetség, Pest Megyei Szabadidősport Szövetség, MACRODA, Reményi Kft., Központi Konyha Sződ, Csepregi Cukrászda, Mikó Mihály vállalkozó, Mezőgazdasági Tanoda Vác, Nándori Tünde és Volentics Marcsi szülők, valamint Mikó Károly, Mikó Mária, Czinegéné Margit és Serfőző Mihályné Juci nyugdíjasok.
Résztvevő iskolák és települések:
Sződliget, Dunakeszi Bárdos, Vác Karolina, Vác Juhász, Váchartyán, Őrbottyán, Dunakeszi Szt. István, Zebegény, Dunakeszi Kőrösi, Budapest Liszt F., Kosd, Vác Radnóti, Dunakeszi Radnóti, Erdőkertes, Tahitótfalu, Vác Árpád, Csomád, Nagymaros, Bernecebaráti, Vácrátót, Szob, Galgamácsa, Szada, Püspökhatvan, Galgagyörk, Dunakeszi Fazekas, Vác Földváry, Göd Huzella, Penc, Rád, Üröm, Veresegyház, Kemence, Verőce, Fót
Valamennyi résztvevő élményekkel gazdagon térhetett haza a legnagyobb sződi szabadidősportról, jeles sporteseményről. Biztosan sokan emlékeznek sportrendezvényünk örök emlékű perceire, ami mögött ott van az egészség, a mozgás, a siker...
Sződi dobogósok:
200 méter
Középső csoport, fiúk
1. Éltes Péter,
2. Petri Zsombor,
3. Tóth Manó
Középső csoport, lányok
3. Tamás Katica
Nagycsoport, fiúk
1. Belán Samu,
2. Éltes András
Nagycsoport, lányok
1. Gyetvai Csenge,
2. Volentics Anna,
3. Bujtás Dorina
600 méter
1. korcsoport, fiúk
3. Rusznyák Bence
1500 méter
3. korcsoport, fiúk
2. Opavszky Balázs
Gratulálunk!
Találkozunk 2012-ben!
Kolumbán Attila