22 lelkes önkéntes próbálja megmenteni a Sződ területén lévő kiserdőt, amit sajnos a helyiek és a környéki településen élők illegális szeméttelepként használnak.
A 2010. április 18-ára meghirdetett szemétszedés sikeresen lezajlott. Mindez önkormányzati segítséggel jött létre. Köszönet a polgármester úrnak az utánfutós kistraktorért, amivel a hulladékot össze tudtuk hordani, és a 200 db zsákért, valamint a REMONDIS KFT által felajánlott egy darab konténerért.
Az egy darab konténer -, mint várható volt - kevésnek bizonyult, ráadásul mire kiérkeztünk a helyszínre, már meg volt töltve hulladékkal, viszont ígéretet kaptunk arra, hogy minden bezsákolt szemetet, valamint az egy kupacba hordott zsákolhatatlan nagyméretű hulladékot elszállíttat a polgármester úr.
Sajnos nem sikerült minden hulladékot összeszedni, de az akció így is sikeresnek mondható. A szemétben lévő csekkek, adóbevallások alapján eazonosítottunk öt, sokak által ismert személyt. Négy sződi és egy gödi lakosról van szó. Fotók is készültek, így elindíttatjuk az önkormányzattal az ilyenkor szokásos eljárást. A sok esőzés miatt annyira szétmállottak a hatalmas szemétkupacok, hogy nem tudtunk több olvasható nevet és címet összeszedni, de az akciót folytatjuk.
Most felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy a kiserdőre fokozottan figyelünk, és javaslatot teszünk a sződi önkormányzatnál a „szemét-kommandó” felállítására. Célunk egy élhetőbb környezet létrehozása. A kiserdőben tanpálya, lehetőség esetén tornapálya valamint játszótér kialakítása. A munkát folytatjuk, a kiserdő még nincs kész. A következő szemétszedés időpontját hamarosan kihirdetjük. Kérünk mindenkit, legyen sződi, sződ-neveleki, gödi, vagy más településen élő, jöjjön, és SEGÍTSEN!
Köszönjük Hertel László polgármester úrnak, hogy minden tárgyi segítséget felajánlott a következő akcióhoz. Emellett szívesen fogadjuk vállalkozók felajánlását, oly módon, hogy munkagépükkel jöjjenek el és tegyenek ők is a tisztább környezetért. Hálával tartozunk mindazoknak, akik erre a célra áldoztak egy gyönyörű, napsütéses vasárnapot az életükből.
Ezúton is külön köszönjük önzetlen munkáját Varga Izabella színésznőnek és férjének Lendvai Zoltán rendezőnek, Kolumbán Attila testnevelő tanárnak, valamint minden résztvevőnek, hogy megfeszített tempóban azon dolgoztak, hogy a kiserdő talán soha nem látott fényében ragyoghasson.
Sok szeretettel várunk mindenkit a következő kiserdei nagytakarításra, és reméljük, hogy az önkormányzattól többen is el tudnak majd jönni.
Kiknek volt fontos a kiserdő sorsa?
Gyerekek: Dányi Máté, Gede Petra, Gede Tamara, Juhász Emma, Juhász Péter
Felnőttek: Csapó Zoltán, Dányi László, Dányi Tímea, Gede Ferenc, Gedéné Balatoni Hajnalka, Horváth László, Horváthné Laczkó Dóra, Juhász Sándor, Karoliny Anna, Kelemen Lajos, Kelemenné Mészáros Melinda, Kolumbán Attila, Kovács Adrienn, Lendvai Zoltán, Nagyné Mentsik Mónika, Szöllőssy Judit, Tóthné Ambrus Anita, Varga Izabella, Volenticsné Marcsi. … és egy szőke neveleki hölgy, párjával, egy gödi úrral, akikről nagyon sok mindent megtudtunk, de egy dolgot nem, a nevüket.
Őket is, és minden más érdeklődőt arra ösztönzünk, vegyék fel velünk a kapcsolatot, érdeklődjenek a további tervekről, valamint javaslataikkal, ötleteikkel segítsék munkánkat. Egy biztos, a kisredő megmentése megkezdődött. Az pedig tény, hogy az emberek összefogtak, legyenek azok ismertek, kevésbé ismertek, vagy sződiek, sződ-nevelekiek, gödiek… És az sem elhanyagolható, hogy sok ismerős és sok eddig-ismeretlen emberrel töltöttük el együtt jó hangulatban ezt a napot, ami új barátságok kezdete is lehet.
Horváthné Laczkó Dóra
(A képek a Galéria menüpontban láthatóak.)