[Sződiek Híradója 2009. tél]
Juhász István 1994. január 4. napján létesített jogviszonyt az önkormányzatnál. Az önkormányzatnál ő volt az első falugazda, ő általa kezdődött meg a falugazdai szolgálat.
Tevékenysége elején jóval kisebb önkormányzati területet kellett felügyelnie és rendben tartania, hiszen ekkor még a falu lakói az önkormányzati tulajdonban lévő területeket is gondozták, kaszálták. Az állattartás háttérbe szorulásával egyre nagyobb önkormányzati területről kellett gondoskodnia.
Az első időszakban egy személyben látta el a falugazdai teendőket. A feladatok növekedésével már irányítói szerepet is be kellett töltenie, hiszen a közmunkások munkáját szervezte és felügyelte. 2001-ben, polgármesterré választásom után kerültünk közeli munkakapcsolatba. Ekkor vásároltunk az önkormányzatnak új gépeket, és traktort. A traktorral elvégezte a kaszálási feladatokat, télen az utak hóeltakarítását. Hosszú időn keresztül segítséget nyújtott az önkormányzati intézményvezetőknek, az intézmények karbantartási feladatainak terén. Amikor az önkormányzat 2006-ban átvette a temető üzemeltetését, őt bíztam meg a temetőgondnoki feladatok ellátásával is.
Juhász István az az ember, akire szinte minden feladatot rá lehetett bízni. A rábízott feladatokat a legjobb tudása szerint látta el. Munkájára és segítségére mindig lehetett számítani. Büszkén, és fáradságot nem kímélve látta el feladatát, mind az önkormányzat, mind a lakosság szolgálatában.
2009. június 2. napján, ünnepélyes keretek között vonult nyugdíjba. Kollégái kedvelik és szeretik őt, nyugdíjba vonulása után is szeretettel gondolnak rá. Még nyugállományba vonulása előtt, ajánlásával gondoskodott arról, hogy a falugazdai feladatok jó kezekbe kerüljenek, hiszen utódja – fia – ifj. Juhász István lett. Szükség esetén továbbra is számítok szakmai munkájára és tapasztalatára.
Juhász Istvánnak az önkormányzat dolgozói és a magam nevében nyugdíjba vonulása alkalmából jó egészséget és hosszú boldog nyugdíjas éveket kívánok!
Kedves Juhász Pista! Szakmai tudásodat nehezen lehet pótolni, az együtt töltött időre szívesen emlékszem.
Hertel László
polgármester