Mindenszentek és Halottak Napja évszázados hagyományokra tekint vissza. November 1-jén, Mindenszentek alkalmával azokra a lelkekre emlékezünk, akiket nem avattak szentté, illetve nincs saját ünnepük a katolikus kalendáriumban, Halottak napján – november 2-án – pedig azon szeretteinkre és hozzátartozóinkra, akik már nem lehetnek közöttünk.
A megemlékezéssel összefüggésben várhatóan nagy számú magyar és külföldi állampolgár kel útra, hogy lerója kegyeletét a fővárosi temetőkben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelt fontosságú feladatának tartja, hogy a jelentős forgalomnövekedésből következő kellemetlenségeket enyhítse, lehetőségeihez mérten csökkentse a tömeggel járó helyzetek balesetveszélyét, illetve megelőzze az események nyugalmát megzavaró bűncselekmények elkövetését. A közrend és közbiztonság fenntartása társadalmi elvárás, mely ezekben a napokban különös jelentőséget kap, minden állampolgár szeretne nyugodtan megemlékezni szeretteiről és hozzátartozóiról.
A megnövekvő tömegközlekedés, a személy- és gépjárműforgalom indokolttá teszi mind bűnügyi és közbiztonsági, mind közlekedésrendészeti szempontból a temetők és környezetük fokozott ellenőrzését. A Budapesti Rendőr-főkapitányság célja, hogy olyan állapotokat alakítsanak ki, amelyek megfelelnek az állampolgárok elvárásainak, biztosítják a zavartalan közlekedést, parkolást, illetve elősegítik a temetők egyszerű és gyors megközelíthetőségét. Fokozott közbiztonsági ellenőrzés alá kerül a temetők közvetlen környezete, kiemelt figyelmet fordítunk a gépjárműlopások- és feltörések, az alkalmi lopások, a zseblopások és a „trükkös” lopások megelőzésére. A Közlekedésrendészeti Főosztály a napokban ideiglenes forgalomkorlátozási rendet vezetett be a főváros területén. Azon kerületi rendőrkapitányságok bűnügyi és közrendvédelmi állománya, amely illetékességi területén temető található, a temető nyitásától zárásig terjedő időszakban folyamatos, visszatérő ellenőrzéseket hajt végre a helyi sajátosságok ismeretében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság fontosnak tartja, hogy az általános tájékoztatáson túl, a segítségre szoruló, kriminalisztikai szempontból veszélyeztetettebb nyugdíjas réteg számára, speciálisan erre az időszakra vonatkozó bűnmegelőzési ajánlásokat fogalmazzon meg.
Kérjük azokat, akik vonattal érkeznek Budapestre, vegyék igénybe a pályaudvari érték és csomagmegőrző szolgáltatásokat, a tömegközlekedési eszközökön és a temetők környékén éberebben figyeljenek a zsebtolvajok megjelenésére. Az áldozattá válás elkerülése érdekében ajánlott figyelmet fordítani a kézitáskákban tárolt értéktárgyakra és iratokra, valamint arra, hogy értékeik ne maradjanak őrizetlenül még abban az esetben sem, hacsak a közeli csaphoz mennek vízért.
A halottainkra emlékezve, a temetők irányába vezető utakon tapasztalataink szerint, nemcsak a járművek, hanem a gyalogos forgalom is megnövekszik. Ezért fokozott jelentősége van, hogy különösen esős, ködös időben és korlátozott látási viszonyok között a járművezetők fokozottan figyeljenek egymásra, valamint a közlekedés többi résztvevőjére.
A „látni és látszani” fontos közbiztonsági alapelv, mind normál, mind pedig különleges közlekedési körülmények között. Csökkent látási viszonyok között még a megszokottnál is nehezebben észlelhetőek az álló kocsisor, illetve a tömegközlekedési járművek mögül az úttestre lépő gyalogosok. A szabálytalanul közlekedő gyalogosok egyrészt baleset okozóivá, másrészt baleset áldozataivá válhatnak. A gyalogosok által okozott balesetek jellemzője, hogy az okozó egyben a sérültje is a balesetnek, hiszen nem védi karosszéria.
A gyalogosok hibájából bekövetkezett balesetek legjellemzőbb okai: tilos jelzésen, vagy tiltott helyen való áthaladás, vigyázatlan, hirtelen lelépés az úttestre, álló jármű mögül történő hirtelen, meglepetésszerű kilépés az úttestre.
Kérjük a gyalogosokat, hogy ne kockáztassák testi épségüket néhány percért. Az úttestre történő lelépés előtt mindig győződjenek meg arról, hogy nem közlekedik jármű az irányukba.
A KRESZ szerint az úttestre gyalogos csak akkor léphet le, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről, azokon a helyeken, ahol nincs elsőbbsége a gyalogosnak, fokozottabb figyelmet kell tanúsítania. A balesetek elkerülése érdekében, csak a kijelölt gyalogátkelőhelyen keljenek át az úttesten, valamint várják meg, míg a fényjelzőkészülék zöldre vált. Az őszi időszakban a nyálkás, csúszós utakon a gépjárművezetők is nehezebben tudják megállítani járműveiket. A gyalogosok az átkeléshez válasszák a kijelölt gyalogátkelőhelyeket, vagy aluljárókat és kerüljék a többsávos, forgalmas utakat.
A szabálytalanul közlekedő gyalogosok nem hagyatkozhattak a járművezetők vezetési tapasztalatára, ezért kérjük fokozott figyelemmel, körültekintően közlekedjenek.
Reméljük, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság kiemelt biztonsági- és közlekedési intézkedései, valamint bűnmegelőzési tanácsai elősegítik a nyugodt, békés megemlékezést.
BRFK Kommunikációs Osztály